Lini's Young Twenties

Sikerről, karrierről – ne félj a változástól!

 

Mindannyian sikeresek szeretnénk lenni. De mit is jelent a siker? Mindenkinek mást. Van, aki a karrierjében szeretne sikeres lenni, van, aki a párkapcsolatában szeretne sikereket elérni. Sikeresek lehetünk egy adott sportágban, az iskolában, és sikerként éljük meg a személyes, apróbb sikereinket is, mint pl egy kitűzött cél elérése.

 


Mi a siker?

 

A siker maga relatív – mivel mindenkinek mást jelent, így pontosan nem is tudjuk megfogalmazni, hogy mi a siker. “Sikeres akarok lenni!” – ha ezt a mondtatot halljuk egy idegentől, nem tudjuk megmondani pontosan, hogy miben akar sikeres lenni. Csak következtetni tudunk: biztosan anyagi jólétre, kapcsolaton és családon belüli harmóniára, munkahelyi elismerésre és egyéni boldogságra gondol. Mindenki sikeres akar lenni valamiben…

 

 

Amikor arra gondolunk, hogy “sikeres akarok lenni”, elkövetjük azt a hibát, hogy saját sikerünket olyan emberek sikereihez hasonlítjuk és viszonyítjuk, akiknek sikerei számunkra lehet még elérhetetlenek. Ezért hamar csalódunk, ha nem sikerül elérni azt rövid időn belül, amit szeretnénk és feladjuk mielőtt igazán megpróbáltuk volna.

 


5 dolog, ami elengedhetetlen a sikerhez

 

Célok:

 

Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, tudnunk kell, hogy pontosan miben is akaruk sikeresek lenni. Tűzzünk ki magunk elé egy reális célt, teljesíthető határidővel. Segíthet egy határidőnapló ebben, vagy ha csak simán listákat írunk. A lényeg, hogy tudjuk, mit akarunk és mit kell tennünk azért, hogy ezt meg is valósítsuk.

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Szorgalom:

 

A sikeres ember nem lusta – azt hiszem ezt bátran kijelenthetem. A sikeres ember tervez, dolgozik és megvalósítja azt, amit meg akar. Ha van egy kitűzött célunk, foglalkozzunk vele, és ne söpörjük be a szőnyeg alá! Tartsuk magunkat ahhoz, amit elterveztünk, és tartsuk be a saját határidőnket is! Maradjunk következetesek!

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Kitartás: 

 

Nem elég ha csak elkezdjük, tudni kell folytatni és véghez vinni ezeket a terveket. Egy korábbi cikkemben már beszéltem róla, hogy mennyire fontos a kitartás és az elhatározás, ha van egy célunk. Fontos, hogy ha akadályba ütközünk, ne hátráljunk meg rögtön az első kudarc után. Tanuljunk a hibáinkból, az is előrébb visz majd minket!

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Önismeret:

 

Elengedhetetlen tulajdonság egy olyan ember számára, aki bármiben is sikeres akar lenni. Fontos, hogy ismerjük magunkat – azt hogy mit akarunk és mire vagyunk képesek. Ismernünk kell a határainkat. Ha olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amelyek nyilvánvalóan elérhetetlenek számunkra, csalódni fogunk. Maradjunk reálisak, kezdjük kicsiben! Majd aztán jöhetnek a nagyob célok.

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Önbizalom:

 

Ha már a legelejétől úgy állunk hozzá a terveinkhez, hogy “én erre nem vagyok képes”, “ezt úgysem tudom megcsinálni”, “ez nem fog sikerülni”, akkor elárulom, hogy nem is fog. Ki miben hisz, de én azt tapasztaltam, hogy nagyon nem mindegy, hogy negatív, vagy pozitív gondolatokat vonzzunk e be magunkhoz. Ezt az úgynevezett “vonzás törvényét” számos ember elismeri és van aki tudatosan gyakorolja (erről a témáról írtak egy könyvet is, a címe A Titok, és tervben van az elolvasása). Egy a lényeg: ha hiszünk magunkban és a képességeinkben és nem nagatívan állunk hozzá az elejétől kezdve, hogy “ez úgysem fog sikerülni”, akkor sikeresek lehetünk az élet bármely területén. Csak higgyük el!

 

GIF forrása: https://giphy.com

 


Ami egy ideális munkához szükséges 

 

Mint mindenki, én is nagyon szeretnék sikeres lenni az életben. Szeretnék annyi pénzt keresni, hogy ne kelljen nézni az árcédulákat, vágyom az elismerést és a dícséretet, hogy jó vagyok abban, amit csinálok. Ebből kifolyólag rájöttem, hogy nagyon nem mindegy, mi a munkám. Van, aki évekig próbálja megtalálni a hozzá illő állást. Van aki sosem találja meg és élete végéig, befásulva végzi ugyanazt a munkát, amit nem is szeret. 

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Sok szempont van, ami alapján el tudjuk dönteni, hogy az adott munka e a megfelelő számunkra. Nyilván fontosak az anyagiak, de nyilván nem fogunk egy olyan munkát se végezni, amihez egyáltalán nem értünk. Például akinek informatikai végzettsége van, nem valószínű, hogy pék lesz belőle… 🙂 Dehát nyilván, ki tudja? 

Aztán az is fontos, hogy érezzük jól magunkat a munkatársainkkal. Tudjunk csapatban dolgozni, ha már nem önállóan végezzük a feladatunkat. Ha pedig inkább introvertált személyiségek vagyunk, ne menjünk el vendéglátásba dolgozni, ahol nap mint nap emberekkel kell foglalkozni.

Fontos a munkakörnyezet és a munkában eltöltött órák száma is. Maradjon időnk a családra, barátokra, hobbikra. Attól még, hogy valakinek a munkája az élete, néha jól esik egy kicsit kiszakadni a megszokott környezetből.

 


Személyes történetem

 

Én is próbálom megtalálni azt, amiben tehetséges vagyok, amiben a legjobb tudok lenni. Igyekszem megtalálni azt a munkát, ami a legjobban illik hozzám, amit élvezettel csinálok és amiben sikeres tudok lenni. Ezért eddigi életem során sok munkahelyen dolgoztam már, sokmindent kipróbáltam. Dolgoztam már vendéglátásban, kereskedelemben, irodában… De sajnos egyik munka sem volt az igazi, mert valamelyik szempont mindig hibádzott – vagy a kollégák voltak jók, de a fizetés kevés, vagy nem maradt időm mellette semmire, vagy a fizetés és a munkában töltött órák száma ugyan megfelelt, de nem éreztem jól magam a munkaközegben, azt éreztem nem vagyok odavaló és a munka sem az volt, amire számítottam. 

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Én olyan személyiség vagyok, aki mindenben és mindenkinek próbálja a maximumot nyújtani. Ha valamibe belekedzek, akkor addig csinálom, amig el nem érem a célomat. Fontos számomra, hogy fejlődjek és tanuljak közben. És sajnos a legutóbbi munkám nem ilyen volt.

 

Amikor ideje változtatni

 

A tudatalattink mindig tudja azt is, amit mi nem. Szól a szervezetünk, ha valami nincs rendben az életünkben. Figyelmeztetnek a megérzéseink is, ha idő van változtatni. Kérdés, hogy merünk e tenni a saját boldogságunkért és sikerünkért, vagy csak ülünk a megszokás pocsolyájában, mint egy befásult béka és csak brekegünk 0-24, ha nem vagyunk elégedettek.

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Én sajnos az utóbbi életformának tettem eleget: minden reggel egy kínszenvedés volt felkelni, előre tudtam hogy egy hosszú napot fogok aznap is túlélni. Előre mérgelődtem az idegesítő kolléganőn, aztán mérgelődtem rajta munka közben is. Végeztem a munkám, megcsináltam mindent, mégis mindig bűntudatom volt, mintha valamit nem végeztem volna el, ami a feladatom volt aznap. És így is volt, tulajdonképpen: nem vallottam be magamnak, hogy nem ez az álom melóm, ahol le akarom élni az életem és amit mindig is akartam csinálni. Higyjétek el, ha rendszeresen ilyen gondolataitok vannak, az elégedetlenség előbb-utóbb szépen kiül az arcotokra és másoknak is fel fog tűnni. 

Nagyon gondolkoztam hogy kilépjek e és hogy mi lett volna, ha annak idején a másik állásajánlatot fogadom el. Éreztem a munkatársaimon is, hogy ők is érzik a bizonytalanságomat. Aztán be is következett amire számítottam.

 

Nem szégyen a felmondás – mindegy, ki mond fel kinek

 

Egyik délután, munkaidő vége előtt odajött hozzám az egyik főnököm és elmondta hogy döntöttek rólam. Először lesokkolt a hír, de közben valahogy azt éreztem, hogy egy nehéz súlytól szabadul meg a lelkem és arra gondoltam, hogy “végre…!”. Valójában kiderült, hogy én sem akarom ezt csinálni és közös megegyezéssel elváltak útjaink. 

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Tudtam, hogy nem ez az én utam és hogy nem itt akarom az elkövetkező éveimet tölteni. Rájöttem, hogy annak idején is, tőlem független tényezők befolyásoltak a döntésemben, hogy ezt az állást válasszam a másik helyett. Tudtam, miért vannak kétes érzéseim minden egyes nap, de nem mertem korábban lépni.

Utólag visszagondolva örülök, hogy így alakult. Jó lecke és tapasztalat volt ez számomra. Kipróbáltam magam ezen a területen is és tanultam belőle. De legfőképpen azt tanultam meg, hogy mindig hallgassak a megérzéseimre, mert ők nem csapnak be, ahogy nekem sikerült saját magamat. Ráadásul a munka mellett volt egy csomó időm – így kezdtem el a blogolást is. Hiszem, hogy minden mindig okkal történik. És ennek így kellett lennie. 

 

Ami ez után jön 

 

Az első gondolatom nyilván az volt, hogy “most meg mi a jó …… lesz velem?!?”. Egy pillanatra kétségbe estem, hogy miből fizetem majd a kiadásaimat, mit fognak szólni bent az irodában, ha ez kiderül és egyébként is, mihez kezdjek ez után? Rögtön agyalni kezdtem, hogy mi mást csináljak a jövőben. 

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Egy hét sem telt el és találtam új munkát. Tulajdonképpen felvettek arra a helyre, amit korábban visszautasítottam ez miatt a munka miatt. Tanulság: mindig mentsük el a fontos telefonszámokat… 🙂 Kapcsolatokra épül ez a világ, és kapcsolatok nélkül senki sem lehet sikeres. Igen, nekem szerencsém volt.

Nem mindenkinek van ilyenre lehetősége tudom, de ha ti is abba a helyzetbe kerültök egyszer, mint amibe most én, akkor se essetek kétségbe. A lényeg, hogy hamar túl kell lendülni a kudarcon, és tovább kell lépni. Az nem fog előrébb vinni, ha azon rágódunk, “mit rontottunk el és mi lett volna ha…”

 

GIF forrása: https://giphy.com

 

Az egész csak felfogás kérdése: ne úgy fogjuk fel, mint egy csalódást, hanem nézzük abból a szemszögből, hogy mennyi ajtó nyílt most ki előttünk egy-egy új lehetőségre. Bárkik lehetünk, bármit tehetünk, mikor máskor tennénk, ha nem most?

 

 

 

 

 

Források:
Képek: Pixabay.com, Giphy.com
Ajánlott irodalom: Libri.hu
Saját blog tartalma: Elfogadom, elengedem, továbblépek – Egy cikk az egészséges lemondásról, A kemény elhatározás a kulcs ahhoz, hogy változtatni tudj az életeden

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!